Kiss József, költő, szerkesztő (1843–1921) hatvan éves kora körül ismerte meg az akkor húsz év körüli fiatal költőlányt, és a pártfogásába vette.
Erdős Renée rendszeresen járt hozzá, illetve a Central kávéházbeli Kerek Asztalához, amely Kiss lapjának, A Hétnek szerkesztőségi találkozó helye volt. Ide járt többek között Mikszáth Kálmán, Ambrus Zoltán, Szomory Dezső, Bródy Sándor, Herczeg Ferenc, Petelei István, Gárdonyi Géza, Ignotus, Heltai Jenő, Molnár Ferenc és Krúdy Gyula. Kiss segített kiadót találni Erdős második kötetének, a Verseknek 1902-ben, ő mutatta be a lányt Pfeifer Károlynak, a Pallas Kiadóvállalat igazgatójának. Viszonyuk megromlott, amikor Pfeifer Kiss helyett Bródy Sándort kérte fel a Versek szerkesztőjének. A Hét címlapon hozta Erdős Renée arcképét, számos versét és tárcáját közölte, és könyveiről kritikákat jelentetett meg.