Úgy kellene sírnom és nem tudok.
Bennem valami régi nagy fájdalom van.
Szótlan, konok, évezredes titok –
Jött hozzám gyakran, és nem tudtam honnan.
Szótlan, komor, évezredes titok…
(…)
Erdős Renée: Én tovább vándorolni nem fogok
Megjelent az Aranyveder című kötetben, 1910-ben
“A poétának hozzá kell stilizálnia életsorsát is a költészetéhez és magánviszonyaival igazolni versköteteit; meg kell konstruálnia élete regényét, – ama sorok-közötti költői művelt, mely könyvben a versek sorrendjét meghatározza és hézagaikat kitölti. Nem szabad a rászedettség bosszankodásával ábrándítania ki tisztelőit; de mégis jótékony félködben kell tartania magánélete ügyeit és szereplőit, mert ugye, megbocsáthatatlan volna például versbe foglalni egy olyan, – igen megrázó és sötét, – szerelmi dráma esetét, amelyről, s benne a költõ szereplésérõl már, mondjuk, napilapok hírrovata is tudomást vett. (…) De jaj annak, aki az ősi lantlélek gyermeki és nagy egyszerűségét, gőgjét, mértéktelenségét, alkuvásra, vagy a félig elmondás ingerlő amatőrfogásaira nem hajlandó voltát hozta magával. Keze a keblén és homloka a magasságok felé fordítva, – de hosszú tunikája sárral keverődik utána és kövek repkednek koszorús feje körül.” Kaffka Margit: Aranyveder, Nyugat, 1910
Kaffka Margit írta az Aranyveder című Erdős Renée-kötetről az előző posztban idézett sorokat a Nyugatban megjelent kritikájában – utalva ezzel arra, hogy az irodalmi közvélemény tisztában volt azzal, milyen nehézségekkel nézett szembe Erdős Renée, aki korábban sokat írt a személyes sorsáról a verseiben, akkor, amikor a Bródyval való szakítást követően magánélete a napilapok számára hírértékűvé, pletykatémává vált. Miről írhat ilyenkor a költő? Hogyan dolgozza fel a vele történteket? Az Aranyveder (1910) című kötet Erdős Renée vallásos fordulatának lenyomata – érthető ez a fordulat az előzmények kontextusában.
KAFFKA MARGIT PORTRÉJA (Máté Olga fotómûvész munkájáról készült nyomat) Országos Széchényi Könyvtár/Plakát- és Kisnyomtatványtár: Arcképgyûjtemény
Az én ajkam a földi csók ízét,
Te tudod, Uram, elfeledte rég.
S a régi szókat, mikben tűz és méreg,
Kábító láz és kivánatos vétek –
S a régi mosolyt, mely rajta lakott,
S a régi gőgöt, mellyel kacagott.
A te tudod, Uram, nincs többé nekem
Zsarnok álmaktól forró éjjelem,
S ébredésemnek nincs panasza, könnye –
A vágy bíboros kelyhe összetörve,
A lelkem mélyén romokba’ hever –
Hogy semmim sincs – csak az arany-veder.
Erdős Renée: Az én ajkam, Aranyveder, 1910
Noha az Aranyveder vallásos témájú verseket tartalmaz, a hangneme hasonlít a korábbi kötetek szerelmes verseinek hangnemére. A korabeli kritika túlfűtöttnek tartotta, még később pedig komolytalannak, hiteltelennek minősült ez a fajta vallásos költészet: például nevezték “gyóntatószék-erotikának” is. (Illés Endre).
Én mást gondolok erről: a női irodalommal foglalkozó kutatások a nők által írt szövegek egyik legfontosabb vonásának tartják azt, hogy nagyon fontosak bennük az emberek közötti kapcsolatok, a viszonyrendszerek. Erdős Renée verseinek egyik legfontosabb sajátossága az egyes szám második személyű beszéd, lételemük a dialógus, az, hogy valakihez szólnak, valakit megszólítanak. Ezért ír hasonlóan a szerelemről és a vallásos érzéseiről is.
ée és Bródy Sándor. Központi szerepet kap a fejezetben a Salute, Velence egyik temploma, amelyet kevesebb turista és több helyi lakos látogat. Erdős Renée, miután az otthoni élete mind érzelmi, mind egzisztenciális szenpontból felborult, az 1900-as évek végétől Olaszországban élt, mélyebben megismerte a katolikus vallást, és katolizált. Erről majd a második kötetben lesz szó, de az ut