A pipacs

Kedves Olvasók!
A napokban jelenik meg Erdős Renée A nagy sikoly című regénye.
A következő néhány hétben ehhez kapcsolódó posztokat fogok írni.
Elsőre egy kis ízelítő a szövegből, az egyik “kedvenc” mondatom:
“Nekem a festés ellen nincs semmi kifogásom – mondta az anyja. – De azért előbb menjen férjhez, aztán festhet, amennyit akar.”
A főhősnő, Dóra anyja mondja ezt Dóra húgáról, Ernáról, aki Münchenbe költözik és festőnek tanul, nem tudván, amit Dóra sem tud, hogy Erna hosszabb ideje viszonyt folytat budapesti mesterével, és igazából azért is megy külföldre, hogy ebből a kapcsolatból kilépjen.
tumblr_ld2u7ay15h1qep93so1_500
Kees Van Dongen: A pipacs (Le Coquelicot), 1919. Musee Toulouse-Lautrec, Albi

Aranyveder

Úgy kellene sírnom és nem tudok.
Bennem valami régi nagy fájdalom van.
Szótlan, konok, évezredes titok –
Jött hozzám gyakran, és nem tudtam honnan.
Szótlan, komor, évezredes titok…

(…)
images
Erdős Renée: Én tovább vándorolni nem fogok
Megjelent az Aranyveder című kötetben, 1910-ben

 

 

 

 

“A poétának hozzá kell stilizálnia életsorsát is a költészetéhez és magánviszonyaival igazolni versköteteit; meg kell konstruálnia élete regényét, – ama sorok-közötti költői művelt, mely könyvben a versek sorrendjét meghatározza és hézagaikat kitölti. Nem szabad a rászedettség bosszankodásával ábrándítania ki tisztelőit; de mégis jótékony félködben kell tartania magánélete ügyeit és szereplőit, mert ugye, megbocsáthatatlan volna például versbe foglalni egy olyan, – igen megrázó és sötét, – szerelmi dráma esetét, amelyről, s benne a költõ szereplésérõl már, mondjuk, napilapok hírrovata is tudomást vett. (…) De jaj annak, aki az ősi lantlélek gyermeki és nagy egyszerűségét, gőgjét, mértéktelenségét, alkuvásra, vagy a félig elmondás ingerlő amatőrfogásaira nem hajlandó voltát hozta magával. Keze a keblén és homloka a magasságok felé fordítva, – de hosszú tunikája sárral keverődik utána és kövek repkednek koszorús feje körül.” Kaffka Margit: Aranyveder, Nyugat, 1910

Unknown

Kaffka Margit írta az Aranyveder című Erdős Renée-kötetről az előző posztban idézett sorokat a Nyugatban megjelent kritikájában – utalva ezzel arra, hogy az irodalmi közvélemény tisztában volt azzal, milyen nehézségekkel nézett szembe Erdős Renée, aki korábban sokat írt a személyes sorsáról a verseiben, akkor, amikor a Bródyval való szakítást követően magánélete a napilapok számára hírértékűvé, pletykatémává vált. Miről írhat ilyenkor a költő? Hogyan dolgozza fel a vele történteket? Az Aranyveder (1910) című kötet Erdős Renée vallásos fordulatának lenyomata – érthető ez a fordulat az előzmények kontextusában.

KAFFKA MARGIT PORTRÉJA (Máté Olga fotómûvész munkájáról készült nyomat) –Országos Széchényi Könyvtár/Plakát- és Kisnyomtatványtár: Arcképgyûjtemény

KAFFKA MARGIT PORTRÉJA (Máté Olga fotómûvész munkájáról készült nyomat) –Országos Széchényi Könyvtár/Plakát- és Kisnyomtatványtár: Arcképgyûjtemény

Az én ajkam a földi csók ízét,
Te tudod, Uram, elfeledte rég.
S a régi szókat, mikben tűz és méreg,
Kábító láz és kivánatos vétek –
S a régi mosolyt, mely rajta lakott,
S a régi gőgöt, mellyel kacagott.
 
A te tudod, Uram, nincs többé nekem
Zsarnok álmaktól forró éjjelem,
S ébredésemnek nincs panasza, könnye –
A vágy bíboros kelyhe összetörve,
A lelkem mélyén romokba’ hever –
Hogy semmim sincs – csak az arany-veder.
Erdős Renée: Az én ajkam, Aranyveder, 1910
images-1
Noha az Aranyveder vallásos témájú verseket tartalmaz, a hangneme hasonlít a korábbi kötetek szerelmes verseinek hangnemére. A korabeli kritika túlfűtöttnek tartotta, még később pedig komolytalannak, hiteltelennek minősült ez a fajta vallásos költészet: például nevezték “gyóntatószék-erotikának” is. (Illés Endre).
Én mást gondolok erről: a női irodalommal foglalkozó kutatások a nők által írt szövegek egyik legfontosabb vonásának tartják azt, hogy nagyon fontosak bennük az emberek közötti kapcsolatok, a viszonyrendszerek. Erdős Renée verseinek egyik legfontosabb sajátossága az egyes szám második személyű beszéd, lételemük a dialógus, az, hogy valakihez szólnak, valakit megszólítanak. Ezért ír hasonlóan a szerelemről és a vallásos érzéseiről is.
7

A Salute temploma

“A Santa Maria della Salute fogadalmi temploma a Canal Grande legvégén állt, méltóságteljesen, és mégis egyszerűen. Szűz Máriának szentelték a tizenhetedik században, egy nagy pestisjárvány emlékére. Ez a hely nem a turistáké, a velenceiek járnak ide. De úgy hírlik, meg tudja érinteni azokat is, akik csak véletlenül vetődnek erre. Erős vallásos áhítat lesz úrrá az idelátogatókon.

13332742_1017057731710265_5698805636357285945_n

Renée másodszor tért vissza, lenyűgözte az épület, kívülről és belülről egyaránt. Gyalog jött a Rialto felől, ahol a szállodájuk volt, és az Akadémia hídon ment át, a túloldalon a kis üzletekkel, ékszer- és táskaboltokkal teli szűk utcácskákon át ért el a templomig. Így a Salute nem látszott teljes életnagyságában, csak a túloldalról, a Szent Márk térhez vezető gondola- és csónakkikötő felől. Ezt az élményt a templomlátogatás végére tartogatta, úgy tervezte, akkor megy át a túloldalra csónakkal, hogy láthassa, ahogy a Salute a Canal Grande bejáratánál visszanéz rá. Az utcácskák felől a templom csak az utolsó pillanatban bukkant elő, amikor a legközelebbi kis keresztcsatorna feletti hídról lejőve befordult a sarkon. Olyan magas volt, hogy a nyakát ki kellett tekernie, hogy a tornyát is láthassa.

13412969_1017069038375801_6853655318424451864_n

Fehér falai ugyanúgy hűsítettek, mint a fülledt utcák után a templom előtti kis téren a csatorna felől fújó szél. Bent a templomban kevesen voltak, a turisták többsége lusta átjönni ide, a Szent Márk téren gyülekeznek, ahogy a galambok is. A szikár, fehér-szürke falak és az arany díszítés sápadt és mégis erőteljes világában a körben felszerelt piros fáklyatartók és a piros függönyök rózsaszínné változtatták az ablakokon beáramló fényt. Az oltárkép a Madonnával és a gyermekkel egyszerű volt, mint egy pravoszláv ikon, sötét foltja elütött a világos épületbelsőtől. Renée a kupola alatt állt, a közepén ennek a rózsaszín és fehér világosságnak. Akit ez a fénycsóva magába fogad, annak megváltozik az élete, és elérheti a céljait. Biztos volt benne, hogy ez a Salute üzenete.

Elindult körbe, a kupola alatti tér körüli kerengőn, az ablakok mentén. A fény azonban nemcsak az ablakokon áradt befelé, hanem a kitárt kapun is, de az a fénysugár vakított, nem világított meg semmit. Elfedte az utat. A nap úgy sütött be a kapun, mintha gomolygó köd lenne, csak találgatni lehetett, mi van odakünn a kapun túl, vagy emlékezni rá, emlékezni a Canal Grande kék színére, a gondolák és hajók sokaságára, a cölöpökön álló épületek vízzel ellepett bejáratára, a gondolások és a szállítómunkások kiáltozására, a legforróbb napokon is erősen kifestett, jól öltözött, ízlésesen sovány velencei úrasszonyokra és simára fésült hajú gyerekeikre. 

13403924_1017071205042251_6761408127434845399_o13418758_1017071408375564_7406835212087860581_n
Hogyan is részesülhetne ebben a fényből származó tudásban egy pesti zsidó írónő, a győrszigeti kocsmáros lánya? Hogyan lenne joga ehhez a dolgos eleganciához, ehhez a megtartó erőhöz, ehhez a teljességhez, amely ellenáll a süllyedésnek, a bűznek, a zajnak, a tenger hatalmának?

13327436_1017069621709076_7580415228374616366_n
(Fotó Mircea Turcan)

Salute – a regény vége Velencében

A regény utolsó jelenete Olaszországban, Velencében játszódik: ott szakít egymással Erdős Ren13412044_1017055928377112_4823421230681429147_oée és Bródy Sándor. Központi szerepet kap a fejezetben a Salute, Velence egyik temploma, amelyet kevesebb turista és több helyi lakos látogat. Erdős Renée, miután az otthoni élete mind érzelmi, mind egzisztenciális szenpontból felborult, az 1900-as évek végétől Olaszországban élt, mélyebben megismerte a katolikus vallást, és katolizált. Erről majd a második kötetben lesz szó, de az utolsó fejezet előre vetíti már a témát. Amikor az utolsó a fejezetet írtam, én is elmentem Velencébe, hogy megnézhessem a templomot, és fotókat készíthessek róla. Horvátországban nyaraltam a családommal, onnan mentünk át egy napra, autóval, majd vizibusszal, vaporettóval be a városba, a Salute-ig. Jegyzeteltem, leírtam, milyen a templom, és milyen benyomást tett rám.
A következő posztban ebből a fejezetből olvashatnak egy részletetet.

Útitáskák 1909

Mibe csomagoltak a hosszabb útra indulók az 1900-as években? A Vasárnapi Újság hirdetése alapján a következők közül válogathattak:
– háromosztályos bőrönd finom disznóbőrből, zárakkal, lecsatolható szíjakkal, belül külön rekesszel a fehérneműnek, felsőruhának és cipőknek, hölgyeknek kalaptartós magasabb változatban
– Herkulesz-koffer, orosz fourneir-lemezből, vitorlavászonnal borítva
– útikosár, finom vesszőből, belül vízhatlan kátrányozott vászonnal borítva
– angol ruhásbőrönd finom disznóbőrből
– útitáska hölgyeknek és uraknak, vízhatlan vitorlavászonnal borítva
– kettényíló útitáska, kulccsal zárható, szíjakkal, belül két rekesszel, tehénbőrből
– angol táska, kulccsal zárható, sárgaréz zárral, finom béléssel, belül egy zsebbel (ez a Mary Poppins-táska, ha jól látom, van bőrből és vászonból is )
– puha kézitáska, kulccsal zárható, tehénbőrből
– és külön ott a női kalapbőrönd is

Képernyőfotó 2016-05-20 - 19.41.55

Chapel Hill

Észak-Karolina, Chapel Hill. UNC, The University of North Carolina at Chapel Hill, 1998. Kisváros, 50 000 lakossal, a 25 000-es hallgatói létszámú egyetem köré épült. Az UNC Amerika legöregebb állami egyeteme. Novemberben is nyári meleg van, pedig tele őszi falevéllel a park, kabát mégsem kell. A helyiek igyekeznek elkerülni, hogy a légkondicionált autókból ki kelljen szállni, a bankautomaták mellé autóval lehet odaállni, az ablakon kinyúlva kivenni a pénzt. Nekünk nincs autónk, gyalog visszük fel a hegyre hetente egyszer a bevásárlást, kb. 3 km az út. A könyvtárban hideg van, légkondicionált, ott kell a kabát. 8 emelet szabadpolc, de ez csak a bölcsész könyvtár. Abszurd dolog, orosz nyelvű, Európában hozzáférhetetlen szakirodalmat olvasok Amerikában, soha nem vették le még a polcról se ezeket a könyveket.

A dohányzás a nagy téma – mindenütt tilos. Fegyelmit kapnak a diákok, mert a kollégiumi erkélyen cigiztek, vita indul, hogy az erkély vajon belső térnek minősül-e. Lejárok cigizni a tanszéki épület mögé, ott hallom ezeket a sztorikat. Az egyik férfi azt meséli, elhatározta, otthon nem dohányzik, csak a garázsban – és szépen lassan bekerült a garázsba egy kanapé, majd egy tévé, hűtő, italok, mostanra gyakorlatilag a garázsban tölti a szabadidejét. Látogatóban egy régóta ott élő magyar házaspárnál. Senki nem dohányzik – elvben. Vendégként nem illik megkérdezni, szabad-e rágyújtani, de úgy látszik, házigazdaként sem – a wc mögé dugták a teli hamutartót, véletlen, hogy észreveszem.

A hölgy, akinél lakunk – idős, most született a dédunokája. Gyönyörű a háza, napos, tágas, építi hozzá a télikertet. Két szobát kiad, ezért az unokája az ablaktalan szuterénba szorul, a 2 hónapos kisbabával. Az unoka tengerész, nukleáris atom-tengeralattjárón dolgozik, fél évig szabadságon van, aztán elmegy fél évre. A felesége benzinkúton dolgozik, GYES nincs, hat hetes volt a gyerek, amikor újra munkába állt. A férfi hordja ki a fényre a gyereket napközben. A hölgy látványos sírógörcsöt kap egy este, kiderül, egy rég nem látott távoli ismerőse meghalt – az unokája rápillant, majd kimegy, én ijedten és zavartan sürgölődöm, nem tudtam eddig, hogy ilyen bizalmas viszonyban vagyunk.

A hölgy sértetten panaszkodik: a négerek nem vállalják már a rosszabb munkákat, bevándorlókat kell a fűnyírásra keresnie. Ebben az államban az 1960-as évek végéig a négerek nem szállhattak fel a buszra, most meg nézzenek oda, hogy elszállt velük a ló. Az egyetemen van egy szobám, kapom a belső körleveleket én is: havonta megírják, a hallgatók és oktatók hány százaléka African American, Asian, Hispanic/Latino, Native American vagy más kisebbség.

Hálaadás – early birds day a shopping mall-ban. A boltok korábban nyitnak, reggel 7-kor, 7 és 10 között óriási árengedmények. Ki korán kell, akciót lel. Megyünk mi is, bár nem olyan korán, már csak azért is, mert ezen a napon csak oda van buszunk. A buszok nagyon érdekesek – szinte senki nem jár a környékünkön busszal, mindenkinek autója van. Az útvonalak átláthatatlanok, a busz nagyon ritkán jön, de pontosan. Hétköznap el tudok menni az egyetemre busszal, szombaton a bevásárlóközpontba, vasárnap nincs busz – marad a gyaloglás. A buszsofőr már megismer, kedélyes fekete, déli kiejtéssel, egy idő után értem is, amit mond. Tőlem kérdezi, mi az a hálaadás, mit ünneplünk. Az útkereszteződéseknél annak van elsőbbsége, aki először ér oda. Mivel ez sokszor nem egyértelmű, mindenki mindig megáll, majd mosolyogva integet a többieknek, hogy menjenek – percekbe kerül, mire valaki úgy dönt, ő indul el elsőnek.

Horse Show, mint a filmeken. A házigazdánk visz el, az apja lovagolt, többször nyert szalagot, blue ribbont. Meghökkenek, ez igazi, nemcsak a filmek kedvéért, tényleg van ilyen, a kalapok, a csizmák, a por, a nyálas country zene, kiöltözött nők, a vidéki Amerika.

Utazás autóval, sztráda, Dél-Karolina, Charleston. Savannah, Georgia. December, hőség, óriási a páratartalom, szubtrópusi éghajlat, csupa víz az autó. Ültetvények. Vacsorára osztriga a kikötőben, ott a híres híd. Motel, igazi, ez is mint a filmeken, king size bed, 4 ember elférne rajta. Reggelire fánk és kávé, nagyon rossz, de mégis gyönyörű, ilyet ehetek. Wilmington, Cape Fear Cost. Tengerpart, dűnék kis nyaralókkal, Amerika.

Az írás eredetileg a Literán jelent meg.