Női irodalmi hagyomány /// Women’s Literary Tradition

See the English version below.

“Legfőképpen azonban azért jó és értékes ez a könyv, mert elgondolkodtat: előítéleteinkről, olvasmányainkról, oktatásunkról.” (Csiszár Gábor)

“A Női irodalmi hagyomány című nagy ívű monográfia nem kevesebbre vállalkozik, mint konvencionális irodalomszemléletünk, az irodalomról alkotott definícióink felforgatására egy komplexebb szempontrendszerű, a női írók szövegeit is legitimáló történetiség és kánonképzés jegyében.” (Nagy Csilla)

“Menyhért Anna hiánypótló, bizonyos értelemben felforgató monográfiájának kiindulópontja az, hogy az irodalmi hagyománynak (amely nemcsak az irodalomtudomány, hanem az oktatás, az általános műveltség alapja is) nem része a női irodalom. A legnagyobb írókat és költőket felsorakoztató tablókon, a tankönyvek, ismeretterjesztő kiadványok tartalomjegyzékében csak elvétve találjuk meg azokat a női szerzőket, akik a különböző időszakokban a férfiakkal azonos periodikákban, kiadóknál publikáltak, kvázi ugyanannak az irodalmi életnek a részesei voltak.” (Nagy Csilla)

“Meggyőződésem, hogy ha Menyhért Anna könyve eljut a nagyközönséghez, azaz utat tör magának az oktatás szilárd falain, sok embernek, diáknak (de hisz a diák is ember!) fog kedvet csinálni az olvasáshoz. Mert olyan szerzőkről beszél, olyan műveket ajánl az irodalmi diskurzus szelektíven gyűjtő tartályába, amelyek művészi értékük mellett képesek megszólítani olvasójukat. Reméljük, olyanokat is, akik például az iskolában egyszer sem érezték azt, hogy az irodalom róluk-hozzájuk beszél.” (Kovács Bea)

„Szubjektív, ez volt az első érzésem. Provokatív, ez a második. De – hogy a tárgyalt könyvnek megfelelően jó előre meghatározzam a saját pozíciómat is e hagyományokkal kapcsolatban – nem tudom azt mondani, hogy nem fájdalmasan ismerős. Igen, emlékszem, milyen nehéz és furcsa volt megszokni, hogy lányok nem voltak az ifjúsági irodalomban meg a kötelező olvasmányokban.” (Rákai Orsolya)

“…Menyhért Anna magabiztosan kezeli a könyvtárnyi szakirodalmat. Az egyes írónők életművének, a róluk szóló kortársi visszaemlékezéseknek és szakirodalomnak, valamint a genderszemléletű irodalomkutatás angolszász vonulatának szinte teljes könyvtárát fölhasználja, több írónőnél, kivált Erdős Renée-nél pedig kézirattári kutatásokat is végzett. Az előszóban pedig egy-egy életmű kapcsán hasznosan összefoglalja az irodalmi kánonképzés folyamatát, a női autobiográfiák vagy éppen a női holokausztmemoárok közös jellemzőit.

A kötet alaposságával szembe lehetne állítani az említett stiláris és műfaji tarkaságot, de nincs értelme: bátran vállalható, tekintettel a bemutatott sokféle pályaképre, melyeket eltérő mértékben dolgozott föl az irodalomtudomány. S éppen ez a sokszínűség – mondhatnám, a szerző által bemutatott, írónőkre jellemző patchwork-technika – élvezetes olvasmánnyá teszi a kötetet a nem szakember befogadók számára is.” (Csiszár Gábor)

“Magyar nőírók márpedig vannak, csak éppen a kánon, és ennélfogva az oktatás feledkezik meg róluk. Menyhért Anna hiánypótló, irodalomtörténeti jelentőségű, olvasmányos könyve öt huszadik századi írónőt mutat be, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy nemüktől függetlenül helyet kapjanak az irodalmi diskurzusban.” (Kovács Bea)

“Menyhért Anna tehát egészen új, termékeny módon közelít a női irodalom kanonizálhatóságának kérdéséhez. A női írók teljesítményét nem a jól ismert és elismert szövegalkotási stratégiák, stílusirányzatok, és az ezekhez kötődő elfogadott beszédmódok szűrőjén keresztül igyekszik értékelni; a női alkotások irodalmi jelentőségét nem a korabeli kanonizált (férfi) szövegekhez való hasonlóságban méri. A könyv tulajdonképpen azt javasolja, módosítsuk a kérdésfelvetést, helyezzük át a fókuszt magára a női szövegalkotásra, ezáltal bíráljuk felül, vagy legalábbis tágítsuk a modern irodalmiság fogalmát.” (Nagy Csilla)

“Amint az öt kiválasztott írónő megítélése mutatja, a női alkotókat érdemük szerint befogadó irodalmi hagyomány létrehozásáért még sokat kell tenni. Menyhért Anna könyvetiszteletreméltó kísérlet a reménytelennek túnő helyzet megváltoztatására.” (Kádár Judit)

“Menyhért Anna azonban nem csak a primer, szépirodalmi szövegek elemzésével értelmezi újra a női írás fogalmát. A monográfia maga is stílbravúr, explicit példája, kísérlete a női tudományos szövegnek, amennyiben magán viseli azokat a sajátosságokat, amelyekkel a női írást szokás jellemezni.” (Nagy Csilla)

“Egy helyütt felidézi kisfia kérdését. A gyerek arról érdeklődik, mi történt Lesznai Annával és a házával. „Magyaráztam. Adagoltam a történelmet. Traumákról beszéltem, kisgyereknek, hát igyekeztem óvatosan csinálni, ne fájjon, de ne is hagyjon érintetlenül.” ( 226.) Az olvasóval is pontosan ezt teszi.” (Ruff Borbála)

“Valami változás beindult hát a magyar társadalomban, a hazai irodalomtudományban. Ez pedig az ilyen könyvek eredménye.” (Csiszár Gábor)

„Eljárása tehát nem kritikai, hanem affirmatív – s paradox módon épp emiatt tűnik vehemensen kritikainak. A feminista kritika, a günokritika és a női írás diskurzusainak egymásba oltásával ugyanis olyan vizsgálati teret, módszert és nyelvet teremt magának, amely kizárólag a ’mainstream’ által megtagadott, kiutasított, érvénytelenített jellemzőkből épül fel. A tudományos személytelenség helyébe így a hangsúlyozott személyesség lép, a ’fehér’ kronológia helyébe a vállaltan szubjektív napló-időszámítás, a biográfiai szerző és a szöveg szigorú elválasztása helyébe következetes egybeolvasásuk, szellem és irodalom magától értetődő viszonya helyébe test és írás összetett, de meg- határozó erejű kapcsolata.” (Rákai Orsolya)

Excerpts from reviews

“It is a good and valuable book first of all because it makes us think: think about our prejudices, about what we read and about our education.” (Gábor Csiszár)

“The subversive ambition of the monograph ‘Women’s Literary Tradition’ is none other than to reframe our conventional outlook on and traditional defintion of literature in order to acquire a more complex, historically conscious viewpoint that would make women’s texts legitimate through canon-formation.” (Csilla Nagy)

“I am convinced that if Anna Menyhért’s book reaches the general lay public, that is, if it breaks the ever too sound walls of education, it will make many get to like reading, including students. She calls out authors and recommends texts for the selective container of literary discourse that are able reach their readers. I hope that among the readers reached would be those who had not felt during their school years that literature talked to and about them.” (Bea Kovács)

“…Anna Menyhért handles her references and secondary literature amounting to a smallish library confidently. She masters the whole oeuvre of each writer as well as their contemporary reception and all the critical literature about them ever since, together with most works of anglophone women’s studies and feminist literary criticism. In the case of some of the writers, especially Renée Erdős, Menyhért did archival research, too. In the introduction she summarizes the process of literary canon-formation, the characteristics of women’s autobiographies and Holocaust-memoirs. One could contrast her thorough approach with the book’s colourfulness on the level of style and genre, but it would not make sense to do so: her choice of style and genre is something that can be backed up by all means, as it represents and fits the manifold oeuvre-s of the women writers which were each researched by literary history to a different extent. And indeed this manifold character, or, to put it this way, a patchwork technique characteristic of women writers described by Menyhért’s book makes this volume a good read for the general public as well.” (Gábor Csiszár)

„Subjective, that was my first feeling. Provocative, that was the second one. However – so as, rhyming with the book reviewed, to define my own position in connection with women’s literary tradition right at the beginning – I cannot say that it wasn’t painfully familiar. Yes, I remember how difficult and strange it was to get used to the lack of girls in books for teenagers and school readings.” (Orsolya Rákai)

“Anna Menyhért approaches the issue of canonising women’s literature in a radically new and productive way. She aims at evaluating and assessing women’s achievements and their literary significance not in the ways we are used to: neither in comparison to contemporary canonised pieces of (men’s) literature, nor through the lenses of traditionally accepted and well known discourses, styles or textual strategies.” (Csilla Nagy)

“As the evaluation of the five women writers has shown, there is still a lot to be done in order to create a literary tradition that would accept women writers in an adequate way. Anna Menyhért’s book is a honourable attempt to change a seemingly hopeless situation.” (Judit Kádár)

“There has been some changes in Hungarian society, in the field of Hungarian literary studies. Such changes happen due to the impact of books like ‘Women’s Literary Tradition’.” (Gábor Csiszár)

 “At one point the author brings in her son’s question. The boy wants to know what happened to Anna Lesznai and to her house. She says, ‘I explained. Rationed history, careful about the dosage. I was talking about traumas to a small child, tried to do it carefully: not to hurt, yet not to leave untouched.’ And that is exactly what her book does to the reader, too.” (Borbála Ruff)

 “Not only does Anna Menyhért reinterpret the notion of women’s writing by analysing pieces of fiction and poetry written by women writers, but her monograph itself is a feat of style, a uniquely skilled scholarly text that itself is characterised by features of women’s literature.” (Csilla Nagy)

„Her approach is not critical, but affirmative, however, in a paradox way, that is why it seems vehemently critical. Intertwining the discourses of feminist criticism, gynocriticsm and women’s writing creates such a theoretical space, method and discourse that are exclusively built of elements rejected, expelled and delegitimised by the ’mainstream’. That is how self-reflective subjectivity takes the place of the scholarly impersonal, that is how we see a consciously personal diary-timing in arranging the order of the chapters, instead of ’white’ chronology, that is how Menyhért, instead of strictly separating biographical authors from their texts, consistently reads them together, and that is how the self-evident relationship between spirit and literature gives place to the complex and powerfully determining connection of the body to writing. (Orsolya Rákai)

Kovács Bea: menyhertanna_szerk-2 (Író nők – hiánypótlás, Kortárs online, 2013. október 28.)

Csiszár Gábor: Írónő írónőket olvas, Socio.hu, 2014/1.

Kérchy Anna: A XX. századi magyar nőírókról megjelent kötetek megközelítési módjai, TNTeF Journal, 2013./3.2

Ruff Borbála: Szobáról szobára, Élet és Irodalom, 2013. augusztus 30.

Menyhért Anna, Tóth Krisztina és Borgos Anna beszélget Benedek Annával a Könyvhéten (Videó, 2013. június 8.)

Ami a magyar irodalomtanítás emlékezetéből kimaradt (Irodalmi centrifuga, 2013. június 6.)

Nagy Csilla: A hagyomány neme (Menyhért Anna: Női irodalmi hagyomány; Borgos Anna: Nemek között. Nőtörténet, szexualitástörténet) (In: Műút, 2013)

Interjú Menyhért Annával a Kossuth Rádió Szonda című műsorában (2013. július 14., a beszélgetés 12’48”-tól 18’27”-ig hallható)

Somogyi Gyula: Nôként írni nôkrôl. Hogyan kell? Alföld, 2014/5, 122-127. (Letölthető az egész Alföld szám pdf-ben)

Rákai Orsolya: Amit (ott)hagytak, Rákai Orsolya, BUKSZ, 2014/nyár, 102-106.

Papp Sándor Zsigmond: Az eszkimó teniszezők jövője: Menyhért Anna a női irodalmi hagyomány megteremtésére tesz kísérletet, Népszabadság,  2013. 10.8., 16.

icentrifuga. „Ami a magyar irodalomtanítás emlékezetéből kimaradt” Irodalmi Centrifuga 2013. 06.06. Web. 2014. 02. 06. http://centrifuga.blog.hu/2013/06/06/ami_a_magyar_irodalomtanitas_emlekezetebol_kimaradt.

Kádár Judit: Visszamenőleges hagyományépítés, Kádár Judit, Jelenkor, 2013/11, 1170–1174.

Bán Zoltán András: Ex libris, Bán Zoltán András, Élet és Irodalom, 2014. január 17.

APOKRIF ONLINE 2013. 12.21. Web. 2014. 02. 06. http://apokrifonline.wordpress.com/2013/12/21/alternativ-noi-irodalomtortenet-konyvkritika/. (2013)

Osztovits Ágnes. „Könnyítés a gyengébb nemnek: Van-e női irodalmi hagyomány?” Heti Válasz, 2013. szeptember 8, 52-54. Pdf-ben letölthető innen: hetivalaszcikk.

OTKA Magazin: Menyhért Anna Női irodalmi hagyomány című kötetének bemutatóján készült videofelvétel, 2013. október

Audio recording of the talk Anna Menyhért gave on women’s literary tradition at the Centre For Research in the Arts, Social Sciences and Humanities at Cambridge University, in the framework of the seminar series Places of Amnesia in in January 2015.