Társadalmi trauma témában Menyhért Annával készül interjúk, 2026 /// Interviews with Anna Menyhért about Social trauma processing, 2026
Témák: társadalmi traumafeldolgozás, prevenció, történeti trauma, traumapátia, traumatudatos demokrácia, a szemlélők reakciói
Topics: social trauma processing, prevention, historical trauma, traumapathy, trauma-aware democracy, reactions of bystanders
Árad a Tisza, de mi lesz a levonulás után? Menyhért Anna. a befagyott társadalmi traumákról. Ónody-Molnár Dóra interjúja Menyhért Annával.
Jelen Hetilap, 2026 május 17.
English language summary based on transcript: here
Dusza Erika interjúja Menyhért Annával a Magyar Narancsban: “Elég, ha egyvalaki megtöri a közönyt, utána más lesz a helyzet.”
Az elmúlt 16 év politikai traumáinak feldolgozásáról, a traumapátiáról, és arról, mit jelenthet a traumatudatos demokrácia.
Az elmúlt 16 év politikai traumáinak feldolgozásáról, a traumapátiáról, és arról, mit jelenthet a traumatudatos demokrácia.
Miért nem elég továbblépni?Produktív-e a traumafeldolgozás szempontjából a politikai színtereken zajló konfrontáció?Hogyan lehet a szembenézést, a jóvátételt és a bizalomvisszaépítést a megelőzés részévé tenni?Hogyan tanuljuk meg egymás traumáit meghallgatni?Mikor mondhatunk feldolgozottnak egy történeti traumát?
Mi az a traumapátia?
Meg tudjuk hallgatni a másik traumáját?
Néhány idézet a Magyar Narancs interjúmból:
Magyar Narancs – Dusza Erika: Mikor mondhatunk feldolgozottnak egy történeti traumát?
Menyhért Anna: Ha már nem aktiválható, nem manipulálható politikailag. Amíg triggerelhető egy trauma, vagyis amíg az eredeti traumaszituációra emlékeztető helyzetekben aktiválódik a korábbi érzelmi tartalom, akár egyéni, akár társadalmi szinten – addig nincs feldolgozva, újra és újra elő lehet hívni, és rá is lehet játszani, a (politikai) manipuláció eszközévé válhat.
MN: Ön kidolgozott egy koncepciót traumapátia elnevezéssel. Mit jelent ez és hogyan alkalmazható a jelen magyar helyzetre?
MA: Holokauszt-novellákat elemezve azt vizsgáltam, hogy az emberek miért nem tudnak odafordulni a másik problémájához, miért maradnak közönyös szemlélők? Úgy tűnik, sok esetben azért, mert túl nehéz elviselni, ha a másik fájdalmát tehetetlenül kell néznünk. Ezért az emberek inkább elfordulnak. Azt kutattam, hogyan lehetne megtanulni nem elfordulni. (…) Így született a traumapátia fogalma, azaz a másik traumájára való koncentrálás; empátiával fordulni a másikhoz apátia helyett. Eközben azt is megtanulja az odaforduló, hogy magát hogyan tudja megvédeni, hogy erős maradhasson, s így segítsék egymást a felek. (…) Ha van egy olyan közeg, amelyik tud segíteni és odafordul, akkor sok esetben az emberek idővel maguk megoldják a problémát. Csak rá kellene ébrednünk, hogy mennyit tudunk segíteni a másik embernek. Ez sajnos Magyarországon nagyon nem volt jellemző, az elmúlt tizenhat év, ha valamit, ezt kiölte belőlünk. Az egyének izoláltan éltek mindenféle problémákkal, változás e tekintetben a Tisza-szigetekkel indult el, úgy látom, ma már jobban segítenek egymásnak az emberek.
MN: Hogy látja, meg tudjuk hallgatni a másik történetét? Érdekel minket a többiek megélt traumája, vagy inkább mindenki továbbra is a maga sebeit nyalogatja?
MA: Szerintem meg tudjuk hallgatni. Akár gyerekeknek az iskolában, akár a felnőttképzésben lehetne tanítani a szolidaritási készségeket – vagyis azt, hogy hogyan forduljunk oda megfelelő módokon a másikhoz. Ebben a civil szervezeteknek is fontos szerepe lehetne, mint említette, ezekben a hetekben sorra szerveződnek ilyen múltfeldolgozós csoportok. Ha meg akarom osztani másokkal a traumámat, az jó, ha megvannak a keretek, amelyek között ezt biztonsággal tehetem. A történetek beküldése is az – feltéve, hogy tudom, hová küldöm be, kihez fog kerülni, ki fogja azt olvasni, és hogyan tárolják ezeket a dokumentumokat. Fontos, hogy egyértelmű legyen: milyen célra és mennyit osszon meg magából az ember. Mert most, hogy „kinyílnak a csapok”, lehet, hogy valaki olyat is elmond első felindulásában, amit, később rájön, nem akarta volna elmondani.